28. Fejezet - Elektronikus levelezés

Ide soroljuk a különbözõ parancssoros programokat, mint például a mutt, pine, elm és mail, valamint a különféle grafikus alkalmazásokat, mint például a balsa és az xfmail, csak hogy felsoroljuk néhány újabb, egy webböngészõhöz hasonlóan "kifinomult" eszközt is. Ezek a programok egyszerûen átküldik az elektronikus levelekkel kapcsolatos tranzakciókat a helyi "levelezõ szervernek" vagy meghívják valamelyik levélküldõ démont, esetleg közvetlenül a TCP protokollon keresztül kézbesítenek.

A FreeBSD alapból a sendmail nevû programot ajánlja fel erre a célra, de támogat más levelezõ szervereket is, ezek közül meg is említünk néhányat ízelítõként:

Ez a démon általában két feladatot lát el - a beérkezõ levelek fogadásáért és a kimenõ levelek elküldéséért felelõs. Nem tartozik azonban a feladatai közé, hogy a POP vagy IMAP protokollokhoz hasonlóan olvashatóvá tegye a leveleinket, illetve csatlakozni engedjen a helyi mbox vagy Maildir formátumú postaládáinkhoz. Ezekhez a mûveletekhez egy külön démon szükségeltetik.

A névfeloldás (Domain Name System, DNS) és a hozzá tartozó named démon nagy szerepet játszik az elektronikus levelek továbbításában. A démon a leveleket úgy küldi át az egyik géprõl a másikra, hogy a névfeloldáson keresztül megkeresi azt a távoli gépet, amelynek a leveleket címezték. Ez a folyamat szintén végbemegy, amikor egy távoli géprõl levelet küldenek a mi szerverünkre.

A DNS valósítja meg a hálózati nevek és az IP-címek összerendelését valamint ez tárolja el a levélküldésre vonatkozó információkat is, amelyeket MX rekordoknak hívnak. Az MX (Mail eXchanger, "levélváltó") rekord adja meg azt a gépet vagy azokat a gépeket, amelyek az adott névtartományban fogadják a leveleket. Ha a hálózati nevünkhöz vagy tartományunkhoz nem tartozik MX rekord, akkor a levél közvetlenül a gépünkre vándorol feltéve, hogy rendelkezik olyan A rekorddal, amely összerendeli a gépünk nevét az IP-címével.

A host(1) parancs használatával az alábbi példához hasonlóan tetszõleges tartomány MX rekordját meg tudjuk nézni:

A tartományunkhoz tartozó leveleket fogadását a levelezõ szerver végzi. Összegyûjti a tartományunkba küldött összes levelet és ezeket a beállításainktól függõen vagy mbox (a levelek tárolásának alapértelmezett módja) vagy pedig Maildir formátumban eltárolja. Ahogy eltárolt egy levelet, úgy helyben egybõl el is tudjuk olvasni például a mail(1) vagy a mutt használatával, illetve távolról a POP vagy IMAP és a hasonló protokollokkal tudjuk elérni és begyûjteni. Ezért tehát ha csak a helyi gépen kívánjuk olvasni a leveleinket, akkor ahhoz egyáltalán nem kell POP vagy IMAP szervert telepítenünk.

A levelezõ szerver az a szerver, amely a gépünk vagy akár az egész hálózatunk irányába érkezõ levelek fogadásáért és elküldéséért felelõs.

Az engedélyezett hozzáféréseket tároló adatbázis tartalmazza milyen hálózati neveken vagy IP-címeken lehet elérni a helyi levelezõ szervert és azok milyen típusú hozzáférést kapnak. A gépek az OK (rendben), REJECT (visszautasít), RELAY (továbbítás) beállításokat alkalmazhatjuk, vagy egyszerûen meghívhatjuk hozzájuk a sendmail hibakezelõ rutinját egy adott kézbesítési hibával. Ha egy gépet az OK beállítással veszük fel a listára, ami egyébként alapértelmezés, akkor ez a gép levelet tud küldeni egészen addig, amíg a végsõ cél a helyi gép marad. A REJECT beállítással felsorolt gépek számára semmiféle levelezés nem engedélyezett. Ha pedig egy gép mellett a RELAY beállítás jelenik meg, akkor a szerveren keresztül tetszõleges címre küldhet.

Ebben a példában öt bejegyzést láthatunk. A táblázat bal felének valamelyik sorára illeszkedõ küldõkre a táblázatban a sor jobb felén megjelenõ cselekvés érvényesül. Az elsõ két sorban a sendmail hibakezelõ rutinjának adunk át hibakódokat. A hozzá tartozó üzenet akkor fog megjelenni a távoli gépen, amikor a tõle érkezõ levél illeszkedik a bal oldali szabályra. Az ezeket követõ bejegyzésben visszalökünk minden olyan levelet, amely az internetrõl egy adott számítógéptõl érkezik, például az another.source.of.spam címrõl. A következõ bejegyzésben az okay.cyberspammer.com címrõl elfogadjuk a kapcsolódást, ami viszont sokkal pontosabb megjelölés a fentebb szereplõ cyberspammer.com sornál. A pontosabban kifejtett nevek felülbírálják a kevésbé pontosan megnevezetteket. Végül az utolsó bejegyzésben engedélyezzük a levelek továbbküldését minden olyan gép számára, amelynek címe a 128.32 elõtaggal kezdõdik. Ezek tehát képesek ezen a levelezõ szerveren keresztül bárhova leveleket küldeni.

Az állomány módosítása után az adatbázis frissítéséhez mindig le kell futtatnunk egy make parancsot az /etc/mail/ könyvtárban.

Az álneveket tartalmazó adatbázis virtuális postaládákat sorol fel, amelyek más felhasználókra, állományokra, programokra vagy további álnevekre vonatkozhatnak. Íme néhány példa az /etc/mail/aliases állományban szereplõ bejegyzésekre:

A formai szabályok egyszerûek: a kettõspont bal oldalára kell írni azt a postaládát, amely a jobb oldalán levõ célokra bomlik. A példa elsõ sorában egyszerûen megfeleltetjük a root postaládáját a localuser postaládájának, majd ezt a nevet keressük az álnevek adatbázisában. Ha nem találunk már rá illeszkedést, akkor az üzenetet a localuser nevû helyi felhasználónak továbbítjuk. A következõ sorban címek listáját láthatjuk. Ennek megfelelõen a ftp-bugs postaláda címére küldött levelek három további helyi postaládára mennek tovább: ezek név szerint a joe, eric és paul felhasználók postaládái. Itt a távoli postaládák felhasználó@példa.hu alakban adhatóak meg. A következõ sor az állományok használatát példázza, ahol konkrétan a /dev/null állományba irányítjuk át az adott címre érkezõ leveleket. Az utolsó sorban pedig a programok használatára láthatunk példát, ahol ebben az esetben a levél egy UNIX®-os csövön keresztül a /usr/local/bin/procmail szabványos bemenetére kerül.

Ha megváltoztatjuk ezt az állományt, akkor utána az adatbázis frissítéséhez ne felejtsük el meghívni a make parancsot az /etc/mail/ könyvtárban.

Ebben az állományban adhatjuk meg, hogy a sendmail(8) milyen hálózati neveket fogadjon el helyi hálózati névként. Ide kell raknunk azokat a tartományokat vagy címeket, amelyektõl a sendmail leveleket fogad el. Például, ha a levelezõ szerver az minta.com tartományból és a level.minta.com címrõl fogad el leveleket, akkor a local-host-names valahogy így fog kinézni:

Az állomány módosításakor a sendmail(8) programot újra kell indítani a változások érvényesítéséhez.

Ahogy a sendmail központi konfigurációs állománya, a sendmail.cf irányítja a sendmail átfogó viselkedését, beleértve mindent az e-mail címek átírásától kezdve a távoli szervereknek küldött elutasító üzenetek küldéséig. Mivel ennyire sokfajta szerepet tölt be egyszerre, ezért ez a konfigurációs állomány meglehetõsen összetett és a részletezése meghaladná ennek a leírásnak a határait. Szerencsére az átlagos levelezõ szerverek esetében ezt az állományt nagyon ritkán kell módosítani.

A sendmail központi konfigurációs állománya a sendmail lehetõségeit és viselkedését meghatározó m4(1) makrókból építhetõ fel. A pontosabb részleteket a /usr/src/contrib/sendmail/cf/README állományban találjuk meg.

Az állomány megváltoztatása után a módosítások érvényesítéséhez újra kell indítani a sendmail programot.

A virtusertable állomány képezi le a virtuális tartományokhoz tartozó címeket valódi postaládák címeire. Ezek a postaládák lehetnek helyiek, távoliak, az /etc/mail/aliases állományban megadott álnevek vagy állományok.

A fenti példában megadtunk egy leképezést a minta.com tartományhoz. Ez az állomány úgy dolgozódik fel, hogy fentrõl lefelé illesztõdnek a címek, egészen az elsõ egyezésig. Az elsõ bejegyzés szerint a root@minta.com a helyi root felhasználó postaládájára képzõdik le. A következõ bejegyzés szerint a postmaster@minta.com a noc.minta.net címen található postmaster nevû felhasználó postaládájára képzõdik le. Végezetül, ha a minta.com címrõl eddig még semmi sem illeszkedett volna, akkor az utolsó leképezés veszi át, amely az minta.com tartományon belül az összes többi címre küldött levelet a helyi joe nevû felhasználó postaládájára képezi le.

A levéltovábbítók széles köre elérhetõ. A FreeBSD Portgyûjteményébõl elindulva sok ilyen programot találhatunk. Természetesen teljesen mindegy, hogy melyik levéltovábbítót választjuk egészen addig, amíg képesek vagyunk FreeBSD alatt rendesen futtatni.

Kezdjük tehát az új levéltovábbító telepítésével. Miután sikerült telepíteni, lehetõségünk van eldönteni, hogy valóban eleget tesz-e az igényeinknek, sõt az új szoftvert még az elõtt be tudjuk állítani, hogy átvenné a sendmail helyét. Vigyázzunk azonban, hogy az új szoftver telepítésekor ne írjon felül olyan rendszerszintû binárisokat, mint például a /usr/bin/sendmail. Másrészt az új levelezõ szoftvert szolgálatba helyezése elõtt mindenképpen fontos megfelelõen beállítanunk.

A kiválasztott levéltovábbító beállításával kapcsolatban olvassuk el a hozzá tartozó dokumentációt.

A sendmail teljes leállításához, beleértve a kimenõ levelekhez tartozó szolgáltatást is, a következõket kell megadni az /etc/rc.conf állományban:

Ha csak a sendmail beérkezõ levelekre vonatkozó szolgáltatását akarjuk tiltani, akkor ahhoz az /etc/rc.conf állományban a következõt állítsuk be:

A sendmail indításával kapcsolatos további beállításokat az rc.sendmail(8) man oldalon találjuk.

Az új levéltovábbítót úgy tudjuk elindítani a rendszerrel együtt, ha az /etc/rc.conf állományba felvesszük a következõ sort, például a postfix esetében:

Az új levéltovábbító így most már magától el fog indulni a rendszer indításakor.

A sendmail annyira elterjedt szabványos szoftver a UNIX® rendszereken, hogy egyes szoftverek egyszerûen feltételezik a jelenlétét. Emiatt sok levéltovábbítóhoz tartozik egy sendmail kompatibilis parancssoros felület is, amellyel igyekeznek megkönnyíteni a sendmail"gyors" lecserélését.

Ennek következtében tehát, ha egy másik levelezõ eszközt használunk, akkor valamilyen módon meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a szabványos sendmail binárisok, mint például a /usr/bin/sendmail, valóban a kiválasztott levéltovábbítot fogják aktiválni. Szerencsére a FreeBSD pontosan emiatt tartalmaz egy mailwrapper(8) nevû rendszert.

Amikor a sendmail telepítése szerint mûködik, valami hasonlót fogunk találni az /etc/mail/mailer.conf állományban:

Ez azt jelenti, hogy amikor az itt felsorolt általános parancsok közül lefuttatjuk valamelyiket (például magát a sendmail parancsot), akkor a rendszer magától meghívja a sendmail néven szereplõ wrapper programot, amely pedig a mailer.conf alapján kideríti, hogy az adott esetben a /usr/libexec/sendmail/sendmail hívására van szükség. Ez a rendszer megkönnyíti az alapértelmezett sendmail funkciók helyében lefuttatandó binárisok átállítását.

Így tehát, ha a /usr/local/supermailer/bin/sendmail-compat állományt akarjuk futtatni a megszokott sendmail helyében, akkor az /etc/mail/mailer.conf állományt a következõképpen kell módosítanunk:

Ahogy a céljainknak megfelelõen mindent beállítottunk, akkor vagy egyszerûen leállítjuk a sendmail neve alatt futó programokat és helyettük elindítjuk az új szoftverhez tartozókat, vagy csak újraindítjuk a gépet. Az újraindítással mellesleg ellenõrizhetjük azt is, hogy jól állítottuk be a rendszerünket és az új levélküldõ tényleg elindul a rendszerünkkel együtt.

Elõfordulhat, hogy a hivatkozni kívánt gép valójában egy másik tartományban szerepel. Például, ha az ize.mize.edu gépen vagyunk és a vagyis nevû gépet akarjunk innen elérni a mize.edu tartományban, akkor a teljes hálózati nevével, vagyis a vagyis.mize.edu néven kell rá hivatkoznunk, nem pedig egyszerûen csak vagyis néven.

Régebben egyébként ezt a BSD-típusú BIND névfeloldók megengedték. A FreeBSD jelenlegi változatai azonban már olyan BIND verziót tartalmaznak, amelyek alapértelmezés szerint már nem engedik a tartományunkon kívüli relatív nevek használatát. Tehát a vagyis vagy a vagyis.ize.mize.edu gép lesz, vagy a legfelsõ, gyökér tartományban keresi a rendszer.

Ez eltér a korábbi viselkedéstõl, ahol a keresés folytatódott a vagyis.mize.edu és vagyis.edu tartományokban is. Az RFC 1535 elolvasásából ki fog derülni, hogy miért nem vált be ez a gyakorlat és hogy miért tekinthetõ még akár biztonsági résnek is.

Ezt a problémát egyébként megoldhatjuk annyival, hogy az /etc/resolv.conf állományba a

sor helyett a

sort írjuk be. Arra viszont ügyeljünk, hogy a keresési rend ne lépje át a "helyi és nyilvános adminisztráció között meghúzódó határt", ahogy azt az RFC 1535 nevezi.

Ezt a sendmail gyakran ismértelt kérdései között a következõképpen válaszolták meg:

A sendmail GYIK a http://www.sendmail.org/faq/ címen található meg (angolul) és mindenképpen javasolt elolvasni, ha "fel szeretnénk piszkálni" a levelezõ rendszerünk beállításait.

Egy helyi hálózaton levõ FreeBSD-s gépet akarunk tehát az internethez kapcsolni. Ez a FreeBSD-s gép lesz a helyi hálózat leveleket továbbító átjárója. A PPP kapcsolat nem dedikált.

Legalább két módon meg tudjuk oldani. Az egyik módszer szerint az UUCP használatára lesz szükségünk.

A másik módszer szerint szereznünk kell egy éjjel-nappal üzemelõ internetes szervert, amely majd szolgáltatja a másodlagos MX rekordot a tartományunkhoz. Például, ha a cégünk tartománya a cég.hu és az internet-szolgáltatónk a szolgáltató.net névre beállította a tartományunkhoz a másodlagos MX rekordokat:

Végsõ címzettként csak egy gépet kell megadni (az /etc/mail/sendmail.cf állományba a cég.hu címhez tegyük hozzá a Cw cég.hu sort).

Amikor a leveleket küldeni akaró sendmail megpróbál kézbesíteni, elõször hozzánk (cég.hu) próbál csatlakozni a modemes összeköttetésen keresztül. Ez valószínûleg idõtúllépéssel befejezõdik, mivel nem vagyunk fenn minden pillanatban a neten. A sendmail ekkor automatikusan a másodlagos MX rekord által megadott címre küldi a levelet, tehát a szolgáltatónkhoz (szolgáltató.net). Ez a másodlagos MX cím próbálja majd idõlegesen elérni a gépünket és kézbesíteni a leveleket az elsõdleges MX rekord által megadott gépre (cég.hu).

A bejelentkezéskor ezért egy hasonló szkriptet kell lefuttatnunk:

Ha készítünk egy külön bejelentkezõ szkriptet a felhasználók számára, akkor a sendmail -qRcég.hu parancsot is használhatjuk a fenti szkript helyett. Ezzel a cég.hu sorában található összes levél azonnal feldolgozásra kerül.

A helyzetet így lehetne még jobban pontosítani:

Az alábbi üzenet a FreeBSD Internet service provider’s levelezési lista archívumából származik.

Az idézet fordítása:

A FreeBSD alapértelmezett telepítése során a sendmail úgy állítódik be, hogy csak arról a géprõl küldhetünk vele levelet, ahol fut. Például, ha POP szerver is elérhetõ, akkor a felhasználók meg tudják nézni a leveleiket az iskolából, munkából vagy bármilyen más távoli helyrõl, de leveleket onnan továbbra sem tudnak küldeni. Általában pár pillanattal a próbálkozás után a MAILER-DAEMON küldeni fog egy 5.7 Relaying Denied (5.7 A továbbítás nem engedélyezett) üzenetet.

Több lehetõségünk is van ennek megkerülésére. Az a legegyszerûbb módszer, ha az internet-szolgáltatónk címét felvesszük az /etc/mail/relay-domains állományba. Például így:

Az állomány létrehozása vagy módosítása után újra kell indítanunk a sendmail programot. Ez remekül mûködik abban az esetben, ha rendszergazdák vagyunk és nem akarunk a helyi géprõl levelet küldeni, vagy egy másik gépen vagy akár másik internet-szolgáltatóval akarunk valamilyen kattingatós levelezõ programot használni. Olyankor is nagyon hasznos lehet, amikor csak egy vagy két e-mail hozzáférést állítottunk be. Ha egyszerre több címet is fel szeretnénk venni, akkor nyissuk meg ezt az állományt a kedvenc szövegszerkesztõnkkel és írjuk be a tartományokat, soronként egyet:

Innentõl kezdve a listában szereplõ bármelyik géprõl tudunk levelet küldeni (feltéve, hogy az adott felhasználó hozzáfér a gépünkhöz). Ezzel gyönyörûen megoldhatjuk, hogy a felhasználóink képesek legyenek távolról is levelet küldeni a rendszerünkön keresztül anélkül, hogy mások pedig szemetet küldenének át rajtunk.

Alapból képesnek kell lennünk leveleket küldeni külsõ gépekre egészen addig, amíg az /etc/resolv.conf állomány a megfelelõ beállításokat tartalmazza vagy egy saját névszervert futtatunk. Ha szeretnénk, hogy a gépünkre érkezõ levelek elérjék a FreeBSD-s gépünkön futó levéltovábbító ügynököt (például a sendmail programot), akkor erre két módszer kínálkozik:

Függetlenül attól, hogy a fentiek közül melyik megoldást választjuk, a levelek csak akkor tudnak eljutni közvetlenül a gépünkre, ha állandó, statikus IP-címmel rendelkezünk (tehát nem dinamikus címmel, amit általában a betárcsázós PPP kapcsolatokhoz szoktak kiosztani). Ha tûzfal mögött vagyunk, akkor valamilyen módon felénk kell irányítani az SMTP forgalmat is. Ha közvetlenül a gépünkön akarjuk fogadni a leveleket, akkor a következõ kettõ közül az egyik mindenképpen kelleni fog:

A fentiek közül bármelyik elég ahhoz, hogy közvetlenül a gépünkre érkezzen meg a levél.

Próbáljuk ki:

Ha ezt látjuk, akkor minden gond nélkül lehet küldeni levelet a nevem@enyem.FreeBSD.org a címre (feltételezve, hogy a sendmail megfelelõen mûködik az enyem.FreeBSD.org címen).

Ha viszont ehhez hasonlót tapasztalunk:

A gépünkre (enyem.FreeBSD.org) küldött összes levelet a kozpont szedi össze ugyanazon felhasználói névvel ahelyett, hogy közvetlenül a gépünkre küldeni ezeket.

Az iménti adatokat a DNS szerver határozza meg. A levelek továbbításával kapcsolatos információkat az MX mint Mail eXchange DNS-rekord tárolja. Ha nincs ilyen MX rekord, akkor az IP-cím alapján közvetlenül az adott géphez kerül a levél.

Például a freefall.FreeBSD.org MX rekordja hajdanán így nézett ki:

Láthatjuk, hogy a freefall esetében több MX bejegyzés is szerepel. A legalacsonyabb MX-számú gép fogja kapni az erre a címre beérkezõ leveleket, amennyiben elérhetõ. Ha valamilyen okból nem érhetõ el, akkor helyette ideiglenesen a többiek (melyeket néha csak "tartalék MX-eknek" neveznek) veszik át a levelet és átadják a legalacsonyabb számúnak, amint az újra elérhetõvé válik.

A tartalék jelleggel megadott MX gépek akkor érnek ténylegesen valamit, ha teljesen máshonnan csatlakoznak az internethez. Az internet szolgáltató vagy egy ismerõsünk gépe valószínûleg minden további nélkül segít ennek megoldásában.

Egy levelezõ szerver beállításához valahogy meg kell tudnunk oldalni, hogy a különbözõ munkaállomásokra küldött levelek közvetlenül hozzá fussanak be. Alapvetõen tehát arról lenne szó, hogy a tartományunkon (ez ebben az esetben a *.FreeBSD.org) belüli gépekre címzett levelekre ez a gép "tart igényt" és így ezek ide irányítódnak át, majd a felhasználók errõl a központi levelezõ szerverrõl kapják meg a leveleiket.

Az életünk megkönnyítéséhez minden felhasználónak létrehozzuk a saját felhasználói nevét a levelezõ szerveren is. Ezt az adduser(8) paranccsal gyorsan el is végezhetjük.

A levelezõ szerver lesz a hálózat összes munkaállomásához kirendelt levélváltó. Ezt a DNS beállításai között így adhatjuk meg:

Ezzel lényegében az A rekord figyelmen kívül hagyásával átirányítjuk a munkaállomások számára érkezõ összes levelet a levelezõ szerverre. A levelek tehát az MX rekord által mutatott címre mennek ki.

Ezt önállóan nem tudjuk elvégezni, hacsak nem futattunk egy saját DNS szervert. Ha nincsen vagy nem is tudunk DNS szervert futtatni, akkor ebben a kérdésben egyeztessünk az internet-szolgáltatónkkal vagy bárkivel, aki a DNS beállításaiért felelõs.

Ha virtuális e-mail címket is kezelünk, akkor a most következõ információ még a hasznunkra lehet. A példa kedvéért most feltesszük, hogy a tartományunkban van egy ügyfelünk, jelen esetben az ugyfel1.org, és azt akarjuk, hogy az ugyfel1.org címére küldött levelek a saját levelezõ szerverünkre kerüljenek át, a level.sajat.com címre. A DNS-t ehhez így kell beállítani:

Ha csak az ugyfel1.org levelezését akarjuk kezelni, akkor ahhoz nem kell külön A rekord.

Befejezésül a levelezõ szerverünkön futó sendmail számára is fel kell tárnunk, hogy milyen tartományokhoz és/vagy hálózati nevekhez fogadjon leveleket. Ezt több módon is elvégezhetjük. A következõk bármelyik megfelel erre a célra:

A mail(1) a FreeBSD alapértelmezett levelezõ kliense. Egy olyan konzolos alkalmazás, amelyben elérhetjük az e-mailek küldéséhez és fogadásához szükséges összes alapvetõ funkciót, habár a csatolmányokat csak korlátozottan képes kezelni és csak a helyi postaládákat kezeli.

Annak ellenére, hogy a mail önmaga nem képes kommunikálni POP vagy IMAP szerverekkel, az ilyen postaládák tartalmát egy fetchmail-szerû alkalmazással (lásd A fetchmail használata) le tudjuk tölteni a számára is elérhetõ helyi mbox állományba.

A levelek küldéséhez és fogadásához egyszerûen hívjuk be a mail programot a következõ módon:

Ezután a /var/mail könyvtárban található felhasználói postaládánk tartalmát automatikusan beolvassa a mail segédprogram. Ha a postaláda üres, akkor a program egybõl befejezi futását és közli, hogy nem talált levelet. Amikor viszont tudott beolvasni leveleket, megjelenik egy felület, ahol a beérkezett üzenetek listáját láthatjuk. Az üzenetek automatikusan sorszámozódnak, ahogy ezt az alábbi példa is szemlélteti:

Az üzenetek olvasásának a t paranccsal kezdhetünk neki, amelyet az elolvasandó üzenet sorszáma követ. Ebben a példában az elsõ e-mailt nyitjuk meg:

Ahogy az a fenti példából is látszik, a t billentyû hatására az üzenet a teljes fejlécével együtt jelenik meg. Az üzenetek listáját a h billentyûvel hozhatjuk vissza.

Ha egy levélre válaszolni szeretnénk, akkor ezt a mail paranccsal is megtehetjük, vagy az R vagy az r parancsokkal. Az R arra utasítja a mail programot, hogy csak az üzenet küldõjének válaszoljon, míg az r hatására nem csupán a küldõ, hanem az üzenet összes címzettje megkapja a válaszunkat. A parancshoz hozzátûzhetjük egy levél sorszámát is, ekkor az adott levélre fogunk válaszolni. Miután kiadtuk a parancsot, írjuk meg a válaszunkat és új sorban kezdve zárjuk le az üzenetet egyetlen . beírásával. Valahogy így:

Új levelet az m segítségével tudunk küldeni, ami után meg kell adnunk a címzettet. Egyszerre több címzettet is meg tudunk adni, ha a címzett helyén címeiket egy , karakterrel elválasztva soroljuk fel. Ezután a levél témája is megadható, amit végül a levél szövege követ. Az üzenetet egy új sorban megadott egyetlen . segítségével zárhatjuk le.

Amikor a mail segédprogramban vagyunk, a ? használatával bármikor segítséget kérhetünk, valamint a mail mûködésével kapcsolatban a mail(1) man oldalát érdemes felkeresni.

A mutt apró mérete ellenére egy igen komoly levelezõ kliens és remek lehetõségeket ajánl fel. Íme ízelítésképpen közülük néhány:

Ezen lehetõségei révén a mutt ez egyik legfejlettebb levelezõ kliens. A mutt részletesebb bemutatását a http://www.mutt.org címen találjuk (angolul).

A mutt stabil változata a mail/mutt port használatával telepíthetõ fel, miközben a fejlesztés alatt levõ változatot a mail/mutt-devel port telepíti. Miután a portot sikerült felraknunk, a mutt az alábbi parancs begépelésével indítható el:

A mutt indulása után automatikusan beolvassa a /var/mail könyvtárban megtalálható felhasználói postaládát és ha lehetséges, akkor megjeleníti a tartalmát. Ha nincsen levél a felhasználó postaládájában, akkor a mutt a felhasználó parancsaira vár. Ezen a képen a mutt üzenetlistája látható:

A levelek elolvasásához egyszerûen csak válasszuk ki a kurzorral és nyomjuk meg az Enter billentyût. Ezután a mutt így mutatja a levelet:

Ahogy azt már a mail(1) parancsnál is megszokhattuk, a mutt is lehetõvé teszi, hogy vagy csak a küldõnek, vagy pedig rajta kívül még az összes címzettnek is válaszoljunk. A levél küldõjének az r lenyomásával tudunk válaszolni. A csoportos válaszadáshoz pedig, ahol tehát a küldõn kívül a címzettek is megkapják a levelünket, a g billentyût kell használni.

Egy új levél megírásához nyomjuk le az m gombot. Miután elláttuk érvényes témával a levelet, a mutt elindítja a vi(1) szövegszerkesztõt és nekiláthatunk a levél szövegének. Amint befejeztük, mentsük el és lépjünk ki a vi szerkesztõbõl. Ezután visszakapjuk a mutt felületét, ahol a küldendõ e-mail összefoglalását láthatjuk. A levelet végül az y lenyomásával küldhetjük el. Erre a következõ képen láthatunk egy példát:

A mutt ezenkívül még rengeteg segítséget is tartalmaz, amelyet a legtöbb menübõl a ? gomb lenyomásával érhetünk el. A felsõ sorban mindig láthatjuk a kiadható parancsok rövid összefoglalását.

A pine alapvetõen a kezdõ felhasználók számára íródott, de számos komolyabb lehetõséget is támogat.

A pine jelenlegi verziója a mail/pine4 porton keresztül telepíthetõ. A telepítés lezajlása után a pine a következõ paranccsal indítható:

A pine elsõ futtatása során egy üdvözlõ üzenetet és egy rövid bemutatkozást jelenít meg, valamint a pine fejlesztõi arra kérik a felhasználókat, hogy küldjenek nekik egy névtelen üzenetet, amibõl le tudják szûrni mennyien használják a kliensüket. A névtelen üzenet elküldéséhez a Enter lenyomásával járulhatunk hozzá vagy az E használatával enélkül tudunk kilépni a képernyõrõl. Ezt az üdvözlõ képernyõt itt láthatjuk:

A felhasználó ezután a fõmenübe kerül, ahol a kurzorbillentyûkkel minden gond nélkül tudunk mozogni. Ebben a fõmenüben a levelek megírására, a leveleket tároló könyvtárak tallózására vagy éppen a címjegyzék karbantartására gyorsbillentyûket is használhatuk. A fõmenü alatt szerepel az adott menüben végrehajtható feladatokhoz tartozó gyorsbillentyûk rövid felsorolása.

A pine alapértelmezés szerint az inbox könyvtárat nyitja meg. A bennelévõ üzenetek listájának megtekintéséhez nyomjuk a I gombot vagy válasszuk ki a lentihez hasonló módon a MESSAGE INDEX menüpontot:

Az üzenetek listájában az adott könyvtárban található üzenetek láthatjuk, és köztük a kurzorbillentyûkkel mozoghatunk. A kiemelt üzenet az Enter lenyomásával olvasható el.

A lenti képen egy ilyen példa üzenetet láthatunk a pine programban. A rendelkezésünkre álló gyorsbillentyûk ilyenkor is a képernyõ alján megjelennek referenciaként. Ilyen gyorsbillentyû többek közt az r gomb, amelynek hatására a klienssel megválaszolhatjuk a éppen látható üzenetet.

A pine kliensen belül a pico szövegszerkesztõ segítségével tudunk megválaszolni egy e-mailt, amely alapból a pine mellé települ. A pico megkönnyíti a navigációt az üzenetekben és sokkal elnézõbb a kezdõ felhasználókkal, mint például a vi(1) vagy a mail(1). Ha befejeztük a választ, az üzenetet a Ctrl+X billentyûkombinációval tudjuk elküldeni. A pine erre megerõsítést fog kérni.

A pine alkalmazás a fõmenübõl elérhetõ SETUP menüpont meghívásával szabható testre. A további részleteket a http://www.washington.edu/pine oldalon találhatjuk (angolul).